Hírek : Gumi és az approval teamster |
Gumi és az approval teamster
_zolee 2011.05.26. 10:17
Mit is jelent aprroval teamsternek lenni? Klikk tovább és megtudod :)
Mit is jelent approval teamsternek lenni?
Bevallom, amikor jelentkeztem, kis túlzással fogalmam sem volt róla, hogy mi is a dolga egy approval teamsternek.
Mint azonban azóta kiderül nem kell semmi misztikus dologra gondolni, gyakorlatilag pont annyi a dolga az embernek, amit előzetesen is gondolna. Be kell engedni az újonnan regisztrált csapatokat.
Igazából három dologra kell odafigyelni: csapatnév, ip cím, valamint arra, hogy valós-e a megadott e-mail cím.
Nem egy nagy munka, és kérdezhetnétek, hogy akkor miért jelentkeztem, ha semmilyen előnnyel nem jár az egész.
Nagyjából két hónapja az újpestvaze, illetve Sputnik csapatának menedzserei felvetették, hogy valaki jelentkezhetne, hiszen nekünk nincs külön approval teamsterünk, ami egyrészt lassítja az újonnan érkező menedzsereknek a csapatkiutalást, másrészt pedig nem árt hogy ha minél több helyen képsiveljük magunkat, hiszen valljuk be (különböző okok miatt) nem túl fényes a megbecsülésünk a TM világában, dacára annak, hogy eredményességben helyenként a nálunk jóval nagyobb országokkal is felvesszük a versenyt.
Beadtam hát a jelentkezést, és napról napra vártam a választ, legalább arról, hogy egyáltalán megkapták azt. Valószínűleg várhattam volna évekig is, azonban köszönhetően újpestvaze sorozatos leveleinek a fejlesztők felé szűk egy hónappal azután, hogy megírtam a levelemet, megkaptam a választ, hogy mától kezdve Approval Teamster lettem.
Eléggé megörültem, hiszen mint sok más régebb óta játszó társam, én is szeretném, ha a játék minél nagyobb népszerűségnek örvendene Magyarországon is, hiszen hosszú távon kevés csapatból csak kevés jó játékost lehet csak kinevelni, ami mind a hazai kupacsapatok, mind pedig a válogatott szempontjából elég szomorú.
Ezért vállaltam el ezt a feladatot. Úgy gondolom, hogy egy kezdő manager esetén nagyon sokat számíthat az, hogy milyen hamar kapja meg az általa igényelt csapatot. Korábban volt rá eset, hogy napokat kellett várni. Ennyi idő alatt pedig az adott „újonc” könnyedén elfeledkezhet a játéktól, vagy akár kereshet helyette más alternatívákat, ahol sokkal hamarabb (vagy akár egyből) nekikezdhet a játéknak. Naponta többször belépek, és úgygondolom, hogy ez a probléma megoldódott.
Nem állítom, hogy ezzel igazán sokat tennék a TM magyarországi népszerűsítéséért, hiszen vannak nálam sokkal aktívabbak is e téren, azonabn azt örömmel látom, hogy többünk részéről elindult egy folyamat ennek érdekében (gondolok itt erre a honlapra is, csakúgy mint a magyar fordításra, de akár arra is, hogy egyes tapasztaltabb managerek készséggel állnak az az újoncok rendelkezésére a fórumon, vagy akár a meccsek alatt a cseten, legyen bármilyen jellegű kérdésük is a játékkal kapcsolatban).
Itt szeretnék tehát gratulálni EKB, valamint a Gyõri Audi ETO FC menedzsereinek ezért a honlapért (továbbra is fura, hogy nem a manager neveket jeleníti meg a játék, de akkor már én is így használom, hiszen ezt szoktuk meg), csakúgy mint a magyar fordítás elkészítőinek/befejezőinek (ujpestvaze, Willempton FC, Fire Lions FC, illetve akik régebben foglalkoztak vele).
Végezetül egy kis érdekességet szeretnék megosztani veletek:
Bő három hét alatti munkám alatt már több mint 70 csapatot engedtem be, ami meglehetősen soknak tűnhet ahhoz képest, hogy 972 magyar csapat van jelenleg a TM-ben. Ez sajnos nem túl sok, hiszen rengeteg az inaktív csapat, akiket most már folyamatosan törölnek, köszönhetően a GM-k munkájának.
Ezzel szemben mindössze két csapatot kellett elutasítanom, mindkettőt azért, mert nem voltak magyarok. (egy olasz illetve egy román).
Valószínüleg az új verzió érkeztével a munkám megszűnik, de ki tudja mit hoz a jövő. Reméljük több magyar csapatot, és magyar sikereket.
|
Tessék szavazást kiírni!